Kalandtábor

2025. augusztus 4–8.

Kalandtábor

Idei kalandtáborunk határon innen és túl lélegzetelállító helyekre invitálja az érdeklődő srácokat. A Duna-Dráva Nemzeti parkban fogjuk tartani – végül nem nomád kempingezős- vízitúránkat – a Murán és Gyékényesi tónál-, amit kiegészítünk egy nap Plitvicei-tavi kirándulással. Őrtilos faluban fogunk lakni az Éltető Világ Erdei Iskolában szép körülmények között, a Dráva partjától nem messze 5 napon keresztül. Szokásunkhoz híven, közösen bográcsban és tábortűzön készítjük mindennapi betevőnket. Határtalan szabadság, sok gyönyörű hely és ismeretterjesztő program, valamint számos játék várja a résztvevőket. A program korlátozott létszámú, ha felkeltettük érdeklődésed, ne késlekedj jelentkezni.

Dátumok

2025. augusztus 4–8.

Extra programok

Extra programokkal idén nem készülünk, a természetközelség, lelassulás egymásra figyelés a cél.

Napi bontás

Hétfő: Utazás vonattal Nagykanizsán át Őrtilosba. Táborépítés, délután tanösvényen kirándulás, madárles, fürdőzés a Drávában., Kedd: Kenutúra a Gyékényesi kotróban, délután fürdőzés, szabad program., Szerda: Utazás Plitvicébe (Horvátország), 4-5 óra kirándulás és hajózás a Nemzeti parkban gyönyörű vízesések és tavak között járva. Este vissza utazás., Csütörtök: Kenutúra a Murán, délután közösségi játékok+ Kvíz a hét eseményeiből, nap végén éjszakai fürdőzés., Péntek: Táborbontás, fürdőzés és indulás haza.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Helyszín

További táborok

Egész napos

Tervezett ár

105.000 Ft

/5 nap

Figyelem! Az árak tájékoztató jellegűek, a partnerek árszabásától függően változhatnak.

Helyszín

Résztvevők száma

Táboraink minimum 10 fő jelentkezése esetén indul

A táborozás jellege

Elutazós, Ottalvós

Időbeosztás

Ügyelet

Korosztály

10-14 év

Info

A Kaland Tábor egy különleges elutazós tábor, ahol a résztvevők túrázással, csapatépítő játékokkal és természetben való kalandozással tölthetik az időt.

Kapcsolat

Központi szám +36 70 425 6050, Sinka Ancsa +36 30 579 0141 (9:00-15:00 óra között hívható)

Gyakori kérdések ikon – Mikuszi úszóiskola

Gyakori Kérdések

Még több kérdése lenne? Nézze meg a Gyakori Kérdések oldalunkat, vagy írj nekünk!

Táborozás 2025 - Jelentkezési lap

Táborválasztás

A foglalkozáson résztvevő adatai

Kapcsolattartás

Felmérés

Tájékoztatók és nyilatkozatok

Pótlás

Pótlás jelentkezés

Hidroterápia - Jelentkezési lap

1. Oktatás jellemzői

Kérjük válasszon napot és időpontot. Egyszerre több nap, és időpont is választható.

2. A foglalkozáson résztvevő adatai

3. Kapcsolattartás

4. Felmérés

5. Tájékoztatók és nyilatkozatok

Kérjük nézze át figyelmesen a kitöltött adatokat és amennyiben szükséges javítsa azokat.

Ha további kérdése merülne fel, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot, vagy írja meg kérdéseit.
A küldés gomb megnyomásával benyújtja a jelentkezési lapot, és emlékeztetőül elküldjük Önnek a megadott e-mail címre.

Úszásoktatás - Jelentkezési lap

1. Oktatás jellemzői

Kérjük válasszon napot és időpontot. Egyszerre több nap, és időpont is választható.

2. A foglalkozáson résztvevő adatai

3. Kapcsolattartás

4. Felmérés

5. Tájékoztatók és nyilatkozatok

Kérjük nézze át figyelmesen a kitöltött adatokat és amennyiben szükséges javítsa azokat.

Ha további kérdése merülne fel, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot, vagy írja meg kérdéseit.
A küldés gomb megnyomásával benyújtja a jelentkezési lapot, és emlékeztetőül elküldjük Önnek a megadott e-mail címre.

Mozgásfejlesztés - Jelentkezési lap

Foglalkozás típusa

A foglalkozáson résztvevő adatai

Kapcsolattartás

Felmérés

Tájékoztatók és nyilatkozatok