Figyelem: A Paskál fürdőbe túljelentkezés van, csak várólistára tudjuk tenni a gyerekeket!

Tervezett táboraink 2024-ben

Tervezett táboraink 2024-ben

Sziasztok!

Idén 3 féle napközis tábor közül választhattok. Mivel a gyerekek nyári elhelyezése, táboroztatása egyre nagyobb teherrel járó feladat, ezért ár és program kínálat szerint újra gondoltuk táborainkat. A klasszikus úszótábor mellett, úszó-kaland és programokban gazdag nem úszós tábort is kínálunk nektek. Táboraink 8-16 óra között tartjuk, kivéve egyes külsős programjainkat, ami kitolódhat 17 óráig is. Röviden ismertetném az idei programkínálatunkat.

Klasszikus úszótábor

Ez a táborunk a Paskál és Dagály fürdőben lesz elérhető.
A napközis táborunk 5 napja 7 úszófoglalkozást foglal magába. Ezt egészítik ki a választott téma foglalkozásai 2 napon emelt óraszámban, a köztes napokon pedig az úszások közti szabadidőben. Hétfőn ugrálóvárral (Paskál), szerdán sorversennyel, pénteken pedig cukorka kereső programmal egészül ki a tábor programja.
A Paskál Fürdőben lehetőség nyílik egyéni és kis csoportos külön úszó vagy hidroterápiás foglalkozásokra is, melyek az adott hét kapacitásának megfelelően korlátozott mértékben igényelhetőek lesznek a beiratkozáskor. Ezeknél a foglalkozásoknál nem tudjuk ígérni, hogy a saját oktató tartja majd a különórákat. Mindenképpen egyeztessetek, ha ilyen igény merülne fel.

Úszó-kaland tábor

Ez a táborunk a Paskál fürdőben és külső helyszíneken kerül megrendezésre.
Heti 3 nap (hétfő, szerda, péntek) a Paskál fürdő úszótáborához kapcsolódva zajlik, napi 1 úszással és strandolással, a köztes napokon pedig hétről-hétre változó élményprogramokkal fogjuk tölteni napunkat (időjárástól függően kisvonatozás-kirándulás, Tarzanpark, velencei tavi kirándulás- vízi ugrálóvárral, trambulinparkozás, játszóház…stb.). Ezt a tábort a változatosságot kedvelőknek és visszatérő úszótáborozós gyerekeknek ajánljuk elsősorban.

Felturbózott klasszikus napközis tábor

(Ár-Élmény arányban legjobb kínálatunk, 20% megtakarítás)

Nem úszós, de programokban, élményekben gazdag táborunk lesz, a megszokott Mikuszis színvonallal és hangulattal. Ezt a táborunkat költséghatékony alternatívának szánjuk, az egyre drágább úszótáborok mellé. Napjaink kézművezéssel, szabadidős sporttevékenységgel, tánccal, társasozással, közösségi játékokkal fog telni, felturbózva napi szinten külsős programokkal (interaktív kiállítás, kirándulás, trambulinozás, Tarzanparkozás…stb). Garantált élményt és mozgalmas hetet ígérünk a gyerekeknek. Tervezett helyszíne egy zuglói iskolában lesz.
Bátran válasszátok és próbáljátok ki, ilyen tábor, ennyi pénzért még nem volt a Mikusziban! Gyertek csatlakozzatok, le ne maradjatok!Természetesen nem feledkezünk meg a kalandvágyó nagyobbakról sem, idén is lesz elutazós Kalandtábor és várhatóan Interaktív építő táborunk is a LEGO-zás szerelmeseinek.

A részletekkel hamarosan jelentkezünk 🙂

Megosztás

Facebook
Twitter
Email

További hírek

Tervezett táboraink 2024-ben

Tervezett táboraink 2024-ben

Sziasztok! Idén 3 féle napközis tábor közül választhattok. Mivel a gyerekek nyári elhelyezése, táboroztatása egyre nagyobb teherrel járó feladat, ezért ár és program kínálat szerint

Olvass tovább >

Hidroterápia - Jelentkezési lap

1. Oktatás jellemzői

Kérjük válasszon napot és időpontot. Egyszerre több nap, és időpont is választható.

2. A foglalkozáson résztvevő adatai

3. Kapcsolattartás

4. Felmérés

5. Tájékoztatók és nyilatkozatok

Kérjük nézze át figyelmesen a kitöltött adatokat és amennyiben szükséges javítsa azokat.

Ha további kérdése merülne fel, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot, vagy írja meg kérdéseit.
A küldés gomb megnyomásával benyújtja a jelentkezési lapot, és emlékeztetőül elküldjük Önnek a megadott e-mail címre.

Úszásoktatás - Jelentkezési lap

1. Oktatás jellemzői

Kérjük válasszon napot és időpontot. Egyszerre több nap, és időpont is választható.

2. A foglalkozáson résztvevő adatai

3. Kapcsolattartás

4. Felmérés

5. Tájékoztatók és nyilatkozatok

Kérjük nézze át figyelmesen a kitöltött adatokat és amennyiben szükséges javítsa azokat.

Ha további kérdése merülne fel, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot, vagy írja meg kérdéseit.
A küldés gomb megnyomásával benyújtja a jelentkezési lapot, és emlékeztetőül elküldjük Önnek a megadott e-mail címre.

Mozgásfejlesztés - Jelentkezési lap

Foglalkozás típusa

A foglalkozáson résztvevő adatai

Kapcsolattartás

Felmérés

Tájékoztatók és nyilatkozatok

Táborozás - Jelentkezési lap

Táborválasztás

A foglalkozáson résztvevő adatai

Kapcsolattartás

Felmérés

Tájékoztatók és nyilatkozatok